2025. december 6. │ 16:00 – „Betlehem, Betlehem" – a Bokros zenekar adventi koncertje

Szerényi Béla vezetésével a Bokros zenekar közös éneklésre buzdító koncertet ad Betlehem, Betlehem címmel a kisgyőri református templomban. A két tekerőre, kobozra és énekhangra komponált összeállítások a magyar hagyomány téli szokásdallamaiból állnak. A karácsony misztériumát megidéző dallamokat keretbe foglalják az Alföld tekerős dallamai, valamint magyar és nyugat-európai historikus zeneművek.

„Az adventi időszakban különösen fontos szerepe van az olyan hangszereknek, mint a tekerő, amelyet a régiek a duda hangzásához hasonlítottak. Ezek az instrumentumok a hagyományban szakrális jelentőséggel bírtak, az elcsendesedés és böjt idején is megszólalhattak. A mulatozás tiltva volt, ahogyan mondták: 'Szent András eltöri a hegedűt'. A duda, tekerő, citera, furulya, vagy épp a koboz azonban tovább szolgált, ezúttal az ünnepi rítusokban."
A koncerten a különleges és ritkán hallott karácsonyi dallamok mellett elhangzanak közismert ünnepi énekek is annak reményében, hogy közös énekléssel várhatjuk az Úr Jézus születését.

A Betlehem Betlehem című műsort előadják:
Barabás András Balázs – koboz, ének
Heinczinger Mika - gitár, furulya, ének
Kertész Ákos - ütőhangszerek
Szerényi Béla – tekerő, ének

Helyszín: Kisgyőr, Református templom
// ]]>