A konferencián kiváló magyar és olasz professzorok tartottak előadást az olasz-magyar kultúrtörténet mintegy másfél százados örökségéről. A rendezvény célja volt, hogy rámutasson a közös irodalmi hatásokra, a két ország kultúrájának párhuzamos élményanyagára. Az előadások visszanyúltak egészen a XIX. század elején Rómában időző magyar költők sorsáig, betekintést nyújtottak a II. világháború után, a Római Magyar Akadémián pezsgő irodalmi életet élő irodalmáraink munkásságába, érintik Márai életművét, valamint  áttekintik a mai magyar és olasz kulturális kapcsolatok lehetőségeit is.

A  konferenciát Gina Giannotti, az Olasz Kultúrintézet igazgatójának bevezetője után Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke nyitotta meg. Mint mondta, a rendezvény célja a két nemzet irodalmi kapcsolatainak feltérképezése, különös tekintettel azokra a kulturális hatásokra, melyeket magyar írók, költők olaszországi tapasztalataik, élményeik, barátságaik révén hoztak át a magyar nyelvű irodalomba.
A konferencián részben olasz, részben magyar nyelven hangzottak el olyan neves irodalmárok előadásai, mint például Prof. Roberto Ruspanti, az udinei egyetem docense, Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója vagy Sárközy Péter, az irodalomtudomány kandidátusa, a római La Sapienzia Tudományegyetem tanszékvezetője.
Ruspanti professzor, aki a Corvina Könyvkiadó olasz lektoraként maga is több évig élt hazánkban, Gazdagok, szegények és népi folklór Rómában 1835-ben. Wesselényi Polixéna utazása és naplója címmel tartott előadást az erdélyi bárónő olaszországi útinaplójáról. Wesselényi Polixéna Wesselényi József báró és Kendeffy Mária grófnő leánya volt, családjából számos írót és írónőt tart számon az irodalomtörténet, de a bárónő itáliai útjáig és az arról írt színes és találó beszámoló megjelentetéséig ismeretlen volt az irodalmi közéletben.
Szörényi László előadása szintén egy útikönyvet mutatott be a hallgatóknak; a Vatikánt időnként élcesen kritizáló, protestáns Wesselényi bárónő után egy katolikus bölcseleti és teológiai doktor, Hoványi Ferenc tollából. Az Olasz út 1850-ben című kötetben a szerző az északi népek olaszellenességére reagálva kifejti; az olaszok az élet pártján állnak, és tudnak élni, míg az angolok, németek, skandinávok az Észak hidegének és a halálnak a hírnökei. „Hoványi Ferenc az olasz kultúrát szinte sajátjának érzi, a legmeghatóbb sorai azok, mikor az itáliai tájakat erdélyi vagy bihari országrészek szépségéhez hasonlítja" – mondta a kötetről Szörényi László.
A XX. század magyar költői közt szinte betegségként terjedt a Róma-mánia – hívta fel a figyelmet Sárközy Péter a nyugatosok, és az utánuk következő lírikus generáció Olaszország iránti rokonszenvére. „Ebben a kórban „szenvedett" a gyönyörű Itália-verseket író Babits Mihály, de Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula és Szabó Lőrinc is. Ennek a hullámnak a hatására jutott el Rómába Ady Endre is, aki ugyan nem nagyon lelkesedett a romokért és a múzeumba járásért, de a Párizs-mániás költőzseninek sem volt közömbös az Örök Város varázsa, ennek köszönhetjük a magyar irodalom egyik legszebb Róma-versét, a Nyárdélutáni hold Rómában-t."