Film- és Fotóművészet
Hit, Remény, Rajzfilm
A Szent István Király Múzeumban nyílt meg Jankovics Marcell (1941-2021) filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tiszteletbeli elnökének Hit, Remény, Rajzfilm című kiállítása. Az október 19-ig látogatható tárlaton mozgó- és állóképeken, valamint installációkon elevenednek meg Jankovics Marcell hősei. Az ünnepélyes megnyitón augusztus 14-én részt vett többek között Áder János volt köztársasági elnök és Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

Ismeretterjesztő filmklubot szervez a Film- és Fotóművészeti Tagozat
Az eseményre az április 30-i vetítések folytatásaként kerül sor
Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata idén a népszerű-tudományos, egyszerűbb nevén az ismeretterjesztő filmre emlékezik. A műfaj emblematikus műveit és alkotóit már megidézték április 30-án, a magyar film napján, ahol díjátadóval egybekötött filmvetítést tartottak. Ennek folytatásaként kerül sor 2025 őszén egy tízalkalmas sorozatra, ahol mások mellett Buglya Sándor alkotását is láthatják az érdeklődők.
Az időn túlmutató szöveg
Interjú Mispál Attila rendezővel
Szent István király intelmei idén is különleges előadásban hangzanak el augusztus 20-án Pannonhalmán. A mű Mispál Attila rendezésében, Röhrig Géza előadásában, Kiss Gy. László tárogatójátékával, a főapátság arborétumának ösvényein születik újjá. Az interjúban Mispál Attilával arról is beszélgettünk, hogyan születik meg évről évre új előadás ugyanabból a szövegből, milyen viszonyban van egymással tér, zene és gondolat, és milyen aktuális üzenetet hordoz ma az Intelmek szövege.

Hat évtized képekben
Interjú Benkő Imrével
Benkő Imre fotográfus, fotóriporter, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a hatvanas évektől kezdve járja és dokumentálja a világ különböző pontjait, Magyarországot és Budapest utcáit. Fotói mára nemcsak egy-egy korszak lenyomatai, hanem értékes történelmi dokumentumok is. Alkotásait március 14-én Kossuth-díjjal jutalmazták. A Capa blogon megjelent, Zachar Veronika által készített interjúban mesél arról, milyen projekteken dolgozott az elmúlt években, mivel foglalkozik most, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Az Igazság ezer (h)arca
„Mindig két világ határán lebegtem, de ez egyáltalán nem zavar"
Születésnapi Beszélgetés Horváth Péter fotográfussal
A riporteri kíváncsiság és a képalkotás szabadsága vezeti Horváth Pétert évtizedeken átívelő pályáján. A június 29-én 80. születésnapját ünneplő fotográfus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja olyan meghatározó történelmi pillanatok szemtanúja volt, mint a berlini fal lebontása, miközben egyéni látásmódja a dokumentarizmust és a vizuális költészetet is ötvözni tudta. Interjúnkban életpályájának főbb állomásairól, művészeti filozófiájáról, a riport és a művészi fotó határterületeiről, valamint jelenlegi terveiről is szó esik – mindarról, amit egy „lebegő" fotográfus nem kategóriákban, hanem képekben mond el a világról.