
Cseke Péter elismerése a VIDOR Fesztiválon
A legjobb rendezésért járó díjat ítélte oda a zsűri
A Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter, az MMA levelező tagja elnyerte a 24. Vidámság és Derű Országos Seregszemléjén a legjobb rendezésért járó díjat. A darab, amiért az elismerést megkapta, a Játékszín Rém rendes vendég című előadása volt.
A Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter, az MMA levelező tagja elnyerte a 24. Vidámság és Derű Országos Seregszemléjén a legjobb rendezésért járó díjat. A darab, amiért az elismerést megkapta, a Játékszín Rém rendes vendég című előadása volt.
A hazai vígjátéktermés legjavát válogatta ki a 24. Vidor-fesztiválra a Móricz Zsigmond Színház szakmai csapata. A 26 előadás egyike a Játékszín Rém rendes vendég című produkciója volt, amit Cseke Péter rendezett. A versenyprogram zsűrijének döntése alapján az előadás három díjat is elnyert: a legjobb nagyszínpadi előadás Dottore-díját, a legjobb rendezés Capitano-díját, és a Brighella-díjat Csonka András legjobb férfi epizódalakításáért. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangos fesztivál elismerését kaptam meg" – emelte ki Cseke Péter. „Nagyon boldog vagyok, hogy az előadás is díjat nyert, ami azt bizonyítja, hogy ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem az összes kiváló színésznek, akik a darabban játszanak, és mindazoknak az alkotóknak, akik közreműködtek az előadás létrehozásában. Köszönöm a díjat a nyíregyházi közönségnek is! Úgy tudom, hogy korábban nem volt még példa arra, hogy akkora volt az érdeklődés egy darab iránt, hogy meg kellett ismételni az előadást. A Rém rendes vendéget viszont még egyszer műsorra kellett tűzni Nyíregyházán. Ez is bizonyítja, hogy milyen nagy várakozás volt az előadással kapcsolatban. Nagyon szerette a közönség." Steven Moffat darabjában a kedves, udvarias angol házaspár, Peter és Debbie egy hajóúton összebarátkozik egy amerikai özvegyasszonnyal, Elsával. A nyaralás végén megtörténik a kölcsönös címváltás, ígértetek a jövőbeli látogatásra, ami persze, többnyire elmarad. Ezúttal azonban nem. Elsa egy szép napon becsenget hozzájuk, de addigra olyasmiket olvastak róla az interneten, hogy elfogja őket a jeges rémület – nem szívesen engedik be, főként két kamaszgyerekük közelébe. A fergeteges vígjáték a londoni West End-siker után érkezett a budapesti Játékszínbe. Cseke Péter nagyon jó emlékeket őriz a próbafolyamatról. „Ezt a darabot nagyon kedvelem, és nagyon jó volt együtt dolgozni olyan kiváló színművészekkel, mint Hernádi Judit, Horváth Lili, Nagy Sándor, Csonka András és Barabás Kiss Zoltán. Egy nagyon kötetlen, jó hangulatú próbafolyamat volt. Köszönöm a Játékszín igazgatójának, Bank Tamásnak, hogy felkért ennek a nagyszerű darabnak a megrendezésére."
Forrás: hiros.hu