Felidézte azt, hogy Eperjest először 1979-ben Kaposváron látta színpadon Bereményi Géza Halmi vagy a tékozló fiú című darabjában, és azt is hangsúlyozta, hogy ha rajta múlna, rögtön az MMA rendes tagjának javasolná Eperjest. Szavait azzal zárta, hogy „a ma színészkirálya Eperjes Károly".  A laudáció rendhagyó módon telefonon keresztül zajlott, melyet a közönség kihangosítva követhetett.
Ezután Eperjes Károly a József Attila-i dolgozni csak pontosan, szépen sorból bontotta ki saját esztétikáját és világfelfogását. Elmondása szerint bár az általános iskola második osztályában tanulta meg ezt a mondatot, de csak negyven évesen értette meg igazán, amikor realizálta, hogy a művészetnek elsősorban az igazságra, másodsorban a jóságra, harmadsorban pedig a szépségre kell törekednie. Eperjes hangsúlyozta, hogy ez az esztétika hogyan illeszkedik II. János Pál pápa tanításaihoz, és hogyan áll szembe az egoizmusból fakadó művészeti izmusokkal, melyek közül az utolsó a relativizmus. Székfoglaló előadásában Eperjes Károly azt is kiemelte, hogy az igazság, jóság és szépség hármasból fakadó kultúra mennyiben más, mint a pusztán a fejlődésre alapozott civilizáció fogalom, és beszélt saját hivatásának, a művészetnek a felelősségéről is. Ennek kapcsán azt húzta alá, hogy az alkotók közösségi felelőssége, hogy ne az aberrációikat vetítsék ki a társadalomra. Erre konkrét példákat is hozott, amikor arról beszélt, hogy vannak olyan, anti-katartikus, nem az igazságról szóló színpadi alkotások, mint az István a király vagy a Jézus Krisztus szupersztár, melyekben ő saját értékrendje miatt nem játszik, nem játszhat. A színművész azt is kifejtette, hogy ez nem jelenti azt, hogy az értékrendje tiltaná azt, hogy negatív szerepeket játsszon, mivel egy, az igazságról beszélő – saját megfogalmazásában ikonfestőnek nevezett – színpadi műben termesztésen akár Pilátust is eljátszaná. Annak demonstrálására, hogy mik voltak azok az írások, amik a legnagyobb hatást gyakorolták rá, Eperjes két kötetet is magával hozott székfoglaló előadására. Az egyik a Biblia volt, a másik pedig Arisztotelész Poétikája.
Eperjes színészi megnyilvánulásokban gazdag és a közönséget is többször megnevettető előadásában hangsúlyozta a művészek közösségi felelősségét, és a Magyar Művészeti Akadémia mintaadó szerepének fontosságát. Kiemelte, hogy az MMA-nak nem az anyagi juttatások, hanem a közös szellemiség és a jövő generációk formálása a lényege, és ezért nem szabad hagyni, hogy az Akadémia szakszervezet-jellegűvé váljon. Ennek kapcsán Eperjes arra is felhívta a figyelmet, hogy az MMA-nak gyakrabban kellene megszólalnia a rossz irányba tartó színházi tendenciák kapcsán, és beszélt az oktatás fontosságáról is, kiemelve, hogy manapság az egyetemek pár kivételtől eltekintve csak „csinosodásra képzik a jövő generációkat".
Eperjes megidézte meghatározó főiskolai tanárát, Hegedűs Gézát, akinek példája nagyban formálta a saját pedagógiai módszereit, amit a Kaposvári Egyetem színészhallgatói első kézből tapasztalhatnak meg. Saját pedagógiai sikereiről és kudarcairól beszélve a színművész azt is kiemelte, hogy milyen fontos visszavinni a vallástörténetet a művészeti oktatásba, mert véleménye szerint a művészet akkor vesztette el hajtóerejét, amikor levált a vallásgyakorlásról.


Kiss B. Atilla operaénekes, Mécs Károly színművész és Eperjes Károly színművész