Az alkotásokat Fekete György, az MMA elnöke leplezte le Makovecz Imre özvegyével, Szabó Marianne textilművésszel, valamint dr. Kováts Flórián fiával, Kováts Gergellyel közösen. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az építőművész bronzszobrának alkotóját, Csikai Mártát úgy mutatta be, mint aki hazahozta Makovecz Imrét az akadémikus társak közé, a Pesti Vigadóba. A szoborról szólva hangsúlyozta, hogy „bátorságot és erőt ad az igazmondáshoz", ahogyan azt Makovecz Imre életében oly sokszor megtette. Ezután került felavatásra Pató Róza Kováts Flóriánt ábrázoló domborműve. Az MMA alapító főtitkáráról, örökös tiszteleti főtitkáráról, Kováts Flóriánról szólva Fekete György elmondta, hogy „őt nem az építészet mágiájával rendelte Makovecz Imre mellé a teremtő". Kováts Flórián minden szorgalmával és tehetségével a köztestületté válást szolgálta, majd „az elmúlásban megrendítő módon követte" mesterét, akárcsak a hétköznapokban végzett áldozatos munka során.

A konferencián Makovecz Imre munkásságának nemzetközi hatásáról és megítéléséről, illetve utolsó nagyszabású tervének, a Szent Mihály-templom megépülésének esélyeiről hangzottak el előadások.
Martin Drahovsky (Szlovákia) bemutatta, hogy fejtette ki közösségépítő és szervező tevékenységét Makovecz Imre a szomszédos országokban. Előadásában olyan építészként beszélt Makovecz Imréről, aki „kreatív letargiából" ébresztette fel az építészeket, amikor a steril, funkcionalista minták másolása helyett új utakat keresett, szuverén építészeti nyelven szólalt meg. Olyan egyéniségként lépett fel, aki nemcsak őszintén volt képes a természetes közösségekhez fordulni, hanem közösségeket is tudott létrehozni maga körül. „A szívével látta azokat a politikai változásokat, amelyeket mások csak reméltek." Az életművének nemzetközileg legismertebb alkotása a sevillai világkiállítás magyar pavilonja összművészeti egységet hozott létre különböző művészeti ágak között.   
Markku Komonen (Finnország) személyes emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Elmondta, hogyan ismerkedett meg Makovecz Imrével, miként barátkoztak össze. Komonen a kilencvenes években múzeum igazgatóként és főszerkesztőként szeretett volna új építészeti megoldásokat feltérképezni és népszerűsíteni. Járt Visegrádon és Sárospatakon, ahol annyira megtetszettek neki Makovecz Imre építészeti megoldásai, hogy meghívta kiállítani Helsinkibe. Finnországban úgy mutatta be Makovecz Imrét, illetve alkotótársait, mint akik az új hullámot képviselik a magyar építészetben. Barátságuk ettől kezdve töretlen maradt.
Jonathan Glancey (Nagy-Britannia) elmondta, hogy első benyomásait a megtekintett munkák alapján alakította ki Makovecz Imréről. A tervek és az elkészült munkák annyira erős hatást gyakoroltak rá, hogy mindenképpen találkozni akart az építésszel. Elmélyült beszélgetésre nem kerülhetett sor, ennek nyelvi akadályai voltak, ehelyett rajzoltak egymásnak. Vizuálisan kommunikáltak. Glanceyt-t lenyűgözték Makovecz lényszerű építményei, amelyek saját arccal, tekintettel bírtak. Megfogta annak a spiritualitásnak mélysége, amely az építész munkáin ugyancsak nyomott hagyott. Ahogyan egységbe teremtette a szenvedélyt, a szívet a lélekkel. Kivételes intuícióval ábrázolta munkáiban a természet és az építészet kapcsolatát. Glancey illusztrálta azt is, hogyan szervesült Makovecz Imre munkássága a nemzetközi építészetben.
Nagy Ervin (Magyarország) az életmű csúcsának nevezte a felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templomot, amelynek terveit XVI. Benedek pápának is bemutatta a Vatikánban. Kiemelte, hogy ezek a tervek túl mutatnak az építészeten, összefoglalják az építőművészet drámáját. Az életmű többi részével együtt a szellem és a hazaszeretet erejét sugározzák. Makovecz Imre hivatásbeli elkötelezettségét Lechner Ödönéhez hasonlította Nagy Ervin. Épületeik originális és világszerte elismert tartalmat fejeznek ki. A lényegi különbség azonban az, hogy Makovez Imrének nincsen épülete Budapesten. Makovecz Imre harciasságát egy angyaléhoz hasonlította. Az építész küzdelmének sarokpontja volt a megtisztulás, megváltás és a feltámadás. A Szent Mihály-templom tervét, mint ajándékot hagyta ránk és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyszer felépüljön – fogalmazott Nagy Ervin.
Kelf Treuner (Németország) fiatal építészként tanult és dolgozott a Makovecz Imre mellett. Előadásában a drezdai Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) újjáépítésének munkáit idézte fel. A templomot több mint hatvan évvel a lebombázása után szentelték fel. Hangsúlyozta, hogy az újjáépítésnek még a gondolatát is elvetették az Német Demokratikus Köztársaság megalakulását követően a politikusok, ám a német nép emlékezete hű maradt a városképet meghatározó épülethez, amelyet az angolszász szövetségesek bombáztak le 1945-ben. Az évfordulókon rendszeresen helyeztek el mécseseket a romoknál a nyolcvanas évektől.
Jordi Bonet (Spanyolország, Katalónia) immár négy évtizede éve vezeti Barcelona egyik legnagyobb turistalátványossága, a Sagrada Familia építését. A 85 éves mester felelevenítette személyes találkozását Makovecz Imrével. Ez 2002-ben történt és a helyszín természetesen az 1882 óta épülő Sagrada Familia volt. Emlékeztetett arra, hogy a templom katalán tervezője, Antoni Gaudi (1852–1926) azt vallotta: minden eredeti visszatér az eredethez, és fa nélkül elképzelhetetlen az építőművészet megújulása. Makovecz Imrét az Isteni lét olyan szolgájának nevezte, aki az angyalt önmagában teremtette meg. A magyar építész hitének mélységét Gaudiéhoz hasonlította. Mind a kettőjükre jellemző volt az új utak felmutatása az építészeti kreativitásban – emelete ki Jordi Bonet, aki befejezésképpen Makovecz Imre utolsó tervének megépítésére biztatott mindenkit.
Az ünnepség és a konferencia során közreműködött Győrffy Gergely hegedűművész és Monostori Gábor zongoraművész.
A nemzetközi konferencia a Makovecz Imre születésének nyolcvanadik évfordulója kapcsán tartott ünnepségsorozat utolsó programja volt.