Építőművészet
Gyógyító építészet
Negyven éve mutatkozott be először idehaza a Magyar élő építészet című kiállításon az organikus gondolkodást fontosnak tartó építészek közössége. A Makovecz Imre, az MMA alapító örökös elnöke, örökös tiszteleti elnök által megfogalmazott gondolatok, a kiállítók munkáinak lényege ma talán még aktuálisabb. A személytelen intelligencia erősödése, a közösségek felbomlása, a pénzhatalom erőszakossága, az egyeduralomra törekvő globális kultúrapótlék ma még erősebben teszi kérdéssé az ember számára az élet lényegét – olvasható a Határtalan országépítés című, a Pesti Vigadóban megnyílt kiállításon, amely a szerves építészet, Makovecz Imre barátainak és követőinek legnagyobb léptékű kiállítása az elmúlt negyven évben. Ehhez kapcsolódott a Magyar Művészeti Akadémia, a Kós Károly Egyesülés és az MCC közös konferenciája október 9-én, emlékezve a kilencven éve született Makovecz Imrére.

Múltmentés és jövőépítés
Az év múzeumi gyarapodása: Breuer Marcell-gyűjtemény Budapesten
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) története legjelentősebb műtárgyvásárlását valósította meg, az intézmény amerikai magántulajdonból szerzett korábban a világhírű magyar-amerikai építész, Breuer Marcell tulajdonában lévő tárgyakat.

A helyi értékteremtés folytatása
Bodonyi Csaba a Pro Urbe díjakról, a mesterekről és az útkeresés stációiról
Bodonyi Csaba Széchenyi- és Ybl-díjas építésszel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával, a Miskolci Regionális Munkacsoport elnökével életútjának állomásairól beszélgettünk. Az apropót a felsőzsolcai Pro Urbe kitüntetése adta, amit az idén vehetett át a város államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségén.

Összekötni kontinenseket és korszakokat
Breuer Marcell tárgyaival gyarapodott a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ
Breuer Marcell építész, formatervező egykor saját tulajdonában lévő tárgyai közül két jelentősebb együttest szerzett meg a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK). Az egyik a világhírű építész irodájához kapcsolódik, a másik pedig Cape Cod-i nyaralójából származik. Az így az Amerikai Egyesült Államokból Magyarországra került bútorok, makettek, könyvek, kiadványok és fényképek képezik a Breuer-gyűjtemény törzsanyagát. Jelentős hagyatékkal bővült a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ - mondta el Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke október 13-án a budapesti Bajza utcai Walter Rózsi-villában tartott sajtótájékoztatón.

Roger Scruton Közéleti Akadémia
A Scruton Közösségi Tér felhívása
A program 2025/2026-os évadának mentorai között van Ferencz Marcel, Kossuth-, Ybl Miklós- és kétszeres Pro Architectura díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Vezetésével a résztvevők Scruton írásokhoz kapcsolódó illusztrációkat készítenek, amelyekből a program végén kiállítást rendeznek.

Világraszóló rendteremtés
Turi Attila és Zsigmond László a vörösiszap utáni közösség- és házépítésről
Soha, sehol a világon nem gondolkodott így senki egy ipari katasztrófánál. Mégis ez volt a természetes a polgári kormány számára – vallják a tizenöt éve történt vörösiszapkatasztrófa utáni újjáépítés vezető építészei. Turi Attilával, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével és Zsigmond Lászlóval közösségépítésről, országimázsról, a beregi árvíz meglepő hatásairól és a divatlapok álvilágáról is beszélgetett a Demokrata újságírója.