IPARMŰVÉSZET ÉS TERVEZŐMŰVÉSZET
Rajzóra a Kutatók Éjszakáján
A Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozat keretében 2025. szeptember 26-án a Műcsarnok adott otthont Szunyoghy András grafikusművész, az MMA rendes tagja rendhagyó rajzórájának, amelyet „Tervezzünk vonalat" címmel rendeztek meg. Az interaktív foglalkozásról az Újpest Média készített tudósítást.

Aki fényt akar adni
Beszélgetés Hager Rittával
Via Lucis – Belső fény címmel november 9-ig látható Hager Ritta iparművész, textiltervező, az MMA rendes tagja kiállítása Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban. A tárlat kapcsán Genda Noémi beszélgetett a művésszel hitről és arról, miként talált rá a fényre, amely az egész művészetét áthatja. A Reformátusok Lapja számára készült interjú szerkesztett változatát közöljük.

Studiosus achitecturae
Felsmann Tamás grafikai tárlata Kovásznán
A kovásznai Kádár László Képtárban a városnapok előestéjén nyitották meg Felsmann Tamás, az MMA levelező tagja grafikai kiállítását. A házigazda Konnáth Rita képtárvezető köszöntötte a megjelent közönséget, a tárlatot Ferencz S. Apor képzőművész, a Székelyföldi Grafikai Biennále kurátora nyitotta meg.

Az üveg metamorfózisa
Középpontban Lukácsi László művészete
A Nemes Galéria nyári kiállítása egy különleges, nemzetközi szinten is jelentős válogatásnak ad otthont. A GLASS IN CONTEXT – Az üveg mint képzőművészet című kiállítás a kortárs stúdióüveg-mozgalom alkotásait vonultatja fel, ahol az üveg nem csupán anyag, hanem szellemi és érzelmi tartalmak hordozója, önálló képzőművészeti médiumként jelenik meg. A kiállítás célja, hogy megmutassa, miként vált az üveg az elmúlt hatvan évben a modern művészet egyik legizgalmasabb, legváltozatosabb eszközévé, kilépve a pusztán ipari vagy dekoratív funkciók világából.
Megnyílt Szunyoghy András Anatómia című tárlata a Műcsarnokban
„Rajzai a sok-sok nyelvre lefordított könyveiben tanítanak leginkább"
Szunyoghy András grafikusművész több évtizedes munkásságával a hazai és nemzetközi vizuális kultúra egyik sajátos és elismert alakjává vált. A Műcsarnokban július 10-én megnyílt Anatómia című tárlata átfogó képet nyújt sokrétű pályájáról, bemutatva a réz- és linómetszés technikáiban való jártasságát, az emberi és állati test anatómiai ábrázolására épülő műveit, valamint azokat az oktatási segédeszközöket és rajzokat, amelyek tanári és könyvkiadói tevékenységének is szerves részét képezik.

Fluiditás
Kelecsényi Csilla kiállítása
Fluiditás címmel nyílt meg Kelecsényi Csilla textilművész kiállítása június 26-án, a Magyar Kárpitművészek Egyesülete Műhely Galériájában. Az alábbiakban Urbán Ágnes művészettörténész megnyitóbeszédét adjuk közre.