Az 1934-ben született Veress Sándor László festőművész a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott professzora, aki 2004-ben Munkácsy-díjat kapott. A Magyar Festészet Napja alkalmából 2012-ben Életmű Díjban részesült. Ebből az alkalomból tekinthető meg gyűjteményes kiállítása a Vigadó Galéria VI. emeleti termeiben. A május 14-ig látogatható kiállítás szervezője az MMA Képzőművészeti Tagozata.
A tárlatot Fekete György, az MMA elnöke köszöntője után Kő Pál szobrászművész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja nyitotta meg. „Igazán közös kollégánkat Gerzson Pált hívtam segítségül, hogy ne egy barbár szobrász, esendő megérzései, meglátásai hangozzanak el itt az életművek környezetében, hanem az értő festő szép gondolatai, amiket Szemdám György festőművész barátom gyűjtött Gerzsontól" – mondta el Kő Pál, aki kiemelte, hogy csak képzőművész tud egy másik képzőművészről oly érzékletesen fogalmazni, mint Gerzson Pál, aki ezt írta Veress Sándor Lászlóról: „monumentális történelmi intimitások, lefojtott harsányság, tubák és harsonák piánói. Képei jó része óriási méret, ezeken figyelhető meg a legjobban a formálás molekuláris érzékenysége, a felhangok jelentősége, az égig ható akusztika ereje. Észre kell vennünk a képekbe rejtett – nem is nagyon rejtett – önarckép szimbólumot. A cselekményt személyesen átélő művészt. Az ember rendeltetése nem a megveretés. Veress Sándor alakjai ezért küzdelmek szereplői, az aktivitás szimbolumai. Sohasem passzívak. Még egy megjegyzés. A mester mindig mosolyog." Kő Pál emlékezette arra, hogy Veress Sándor László kortársai, akik szintén Viski Balázs tanár úrtól „kapták a tanítást", Kóka Ferenc, Lakner László és Gyémánt László. „Így adjuk át az ismereteket, lélekből és a személyiségen átszűrve, mondva és tanítva a festészet vagy szobrászat lényegét. Ezek a tanár feladatai és teendői az évek során" – fejezte be megnyitóját a szobrászművész.

Részlet Veress Sándor László Ars poeticájából: „A festő közösségekben, társadalomban él, és az ott szerzett édes és keserű tapasztalatait, élményeit képes kifejezni munkáiban. Édes és keserű, vagy másképpen bölcseleti jelzővel idilli és démoni élményanyaga drámai alaphelyzetet teremt, amely alaphelyzet a megélt idő, valamint a mindenkori jelenlét természetes élményei és az ezekből fakadó megismerési, szellemi folyamat hoz létre egy munkálkodást, egy műgyakorlatot. A festészet nagy lehetősége, élménye éppen az, hogy a jelenségekben képes felismerni az organikus rendet; – felismerni azt, hogy minden világelem valami nagy egésznek a része. A természet minden elemét, emberét, állatát, növényét, minden alakzatát fel lehet kínálni a jóindulat sugárzó fényének."