2025. június 21. 16:00 ǀ Pastorale – Eszterházától Londonig – Egy délután Joseph Haydnnal
Solymosi Tari Emőke akadémikus várja az érdeklődőket Gábor Audrey, Komáromi Márton, Melkovics Zoltán és a Szent István Filharmonikusok előadására a Pesti Vigadóban.
A Pastorale-sorozat 2025-ös zárókoncertje felüdülést adó élményt, nemes szórakozást ígér: a program első felében a bécsi klasszika nagy mestere, Joseph Haydn Eszterházán írt szimfóniatételei mellett az Aki hűtlen, pórul jár című vígoperából hallhatunk áriákat, abból a kacagtatóan szellemes zenés színházi műből, amelyet Mária Terézia is a legnagyobb élvezettel hallgatott meg Esterházy Fényes Miklós hercegnél tett látogatásakor, 1773-ban. A császárné ekkor jelentette ki: „Ha jó operát akarok hallani, Eszterházára megyek." A második részben az életörömmel, humorral, bölcsességgel teli Évszakok oratóriumból csendülnek fel áriák, melyekhez olyan szimfóniatételeket társítottunk, melyek már Haydn londoni útján, az angol közönség körében arattak hatalmas sikert. A három kitűnő énekes szólista és a 71. évébe lépett Szent István Filharmonikusok élén ezúttal Erdélyi Dániel, a Magyar Állami Operaház karmestere áll majd, aki először vezényel a Pastorale-sorozatban.
Részletes műsor és jegyvásárlás a Vigadó honlapján.
Helyszín: Pesti Vigadó II. emelet Díszterem