2025. december 6., 13., 14., 17. – MMA Advent koncertsorozat
A Magyar Művészeti Akadémia közösségépítő, kapcsolatteremtő céllal 2025-ben adventi koncertsorozatot rendez az MMA Regionális Műhelyeiben. Ebben az esztendőben a programok öt régióba jutnak el.
A helyszínek:
December 6. 16h Kisgyőr, Református Templom (nyilvános esemény)
3556 Kisgyőr, Dózsa György út 36.
December 13. 16h Kecskemét, KKMM - Nemzetközi Kerámia Stúdió (zártkörű rendezvény)
6000 Kecskemét, Kápolna u.11.
December 14. 16.30h Szeged, Szegedi Dóm Látogatóközpont (zártkörű rendezvény)
6720 Szeged, Dóm tér 16.
December 16. 18h Hajdúszoboszló, Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár (nyilvános esemény)
4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.
December 17. 19h Kolozsvár, Szent Mihály Római Katolikus Plébánia (nyilvános esemény)
400015 – Kolozsvár/Cluj-Napoca, Főtér/ Piața Unirii 16.
Az eseményeken a Bokros zenekar – Betlehem, Betlehem című produkciója hangzik el.
„A Bokros zenekar „Betlehem, Betlehem" című adventi, karácsonyi műsora közös éneklésre buzdító, egyszerre emelkedett és ugyanakkor szórakoztató programot ígér. A két tekerőre és kobozra, no meg természetesen énekhangra komponált összeállítások a magyar hagyomány legszebb és különleges téli szokásdallamaiból állnak. A karácsony misztériumát megidéző dallamokat keretbe foglalják az Alföld gyönyörű tekerős dallamai, valamint magyar és Nyugat-európai historikus zeneművek.
Az adventi időszakban különösen fontos szerepe van az olyan hangszereknek, mint a tekerő, amelyet a régiek a duda hangzásához hasonlítottak. Ezek az instrumentumok a hagyományban szakrális jelentőséggel bírtak, az elcsendesedés és böjt idején is megszólalhattak. A mulatozás tiltva volt, ahogyan mondták: »Szent András eltöri a hegedűt«. A duda, tekerő, citera, furulya, vagy épp a koboz azonban tovább szolgált, ezúttal az ünnepi rítusokban."
A koncerten a különleges és ritkán hallott karácsonyi dallamok mellett elhangzanak közismert ünnepi énekek is annak reményében, hogy közös énekléssel várhatjuk az Úr Jézus születését.
A Bokros zenekar vezetője Szerényi Béla előadóművész, az MMA akadémikusa, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója.
A „Betlehem Betlehem" című műsort előadják (helyszínenként változó felállásban):
Czirók Tamás - tekerő
Barabás András Balázs – koboz, ír buzuki, ének
Heinczinger Miklós – ének, furulyafélék, gitár
Kertész Ákos – ütőhangszerek
Pecze Ádám – ütőhangszerek, ének
Szerényi Béla – tekerő, ének
Szerényi Domokos – tekerő
Minden alkalommal egy közös – kunsági – karácsonyi dallamot énekelhet a közönség a művészekkel, a kotta és szöveg képeslapon elérhető a helyszíneken. A képeslapokon minden régióban más-más akadémikus alkotóművész – Kékedi László, Kósa Klára, Petrás Mária, Vetró Mihály, Vidák István - karácsonyi témájú alkotása látható. A képeslapon található QR kód segítségével a közös éneklésre szánt kunsági karácsonyi ének meghallgatható.
A karácsonyi ének linkje:
https://youtu.be/tGDHvASVz_s