Az összes művészeti egyetemmel kapcsolatot kell teremteni – vallja Simon Károly ipari formatervező, az MMA a tagozatvezetője.

Ha bemegyünk egy szupermarketbe, találunk ötvenféle kávéfőzőt; ha egy igényesebb ember végignéz rajtuk, rájön, hogy mind az ötven ronda – mondta lapunknak Simon Károly ipari formatervező szakmája mai helyzetéről.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, iparés tervezőművészeti tagozatának vezetője szerint a testületnek az is feladata lesz, hogy pályázatokkal, oktatással segítse a formatervezők működését, s kapcsolatot teremtsen a fiatal művészekkel és a művészeti oktatási intézményekkel.

A szakember nemrég a BeeSmarter elnevezésű, huszonnégy órás programozó verseny zsűritagja is volt – az eseményt a Magyar Telekom főtámogatásával a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Villamosmérnök-és Informatikushallgatók Egyesülete és a Magyar Művészeti Akadémia rendezte. 

– Milyen tapasztalatokat szerzett a BeeSmarter programozó csapatversenyen? ű– Bár a Pázmány egyetem informatika szakán rendezték, az volt a lényege, hogy technikai és esztétikai szempontokat is figyelembe vegyenek a versenyzők. Egy programot kellett alkotni huszonnégy óra alatt, gyakorlatilag okostelefonokat kellett készíteni.

A nyitóbeszédemben elmeséltem, hogy éjjel azt álmodtam: nem leszek kész a diplomamunkámmal. Ugyanis elég öreg és tapasztalt tervező vagyok, rengeteget éjszakáztam, és tudom milyen, amikor az ember körmére ég a határidő, miközben egy komoly megbízóval való kapcsolatát kockáztatja.

Ami hibát érzékeltem zsűritagként, az mind a terhelésnek tudható be. Ettől függetlenül kitűnőek voltak az eredmények.

Nagyon jó ötletnek tartom egyébként a kezdeményezést, hogy mi van akkor, ha fokozott terhelés mellett kell alkotniuk a fiataloknak. Akikre pedig a csapatokban a grafikai rész hárult, mind a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai – hiszen annak van a legnagyobb múltja. 

– A Magyar Művészeti Akadémia iparművészeti és tervezőművészeti tagozata áprilisban felsőoktatással kapcsolatos konferenciát tart. Miről fog szólni a rendezvény? 

– Az akadémiának az a célja, hogy kapcsolatot teremtsen a fiatal művészgenerációkkal, eddig ugyanis mindez hiányzott, az intézménynek olyan tagjai vannak, akik mögött már komoly életmű van. A kérdés az, hogy mit lehet kezdeni ezzel a felhalmozott tapasztalattal, hogyan tudjuk visszacsatolni az oktatásba. Az összes művészeti egyetemmel kapcsolatot kell teremteni, össze kell hozni őket, és itt most főleg azokra a tanárokra gondolok, akik napi kapcsolatban állnak a diákokkal. Áprilisban tehát kétnapos konferenciát tartunk, amelynek során mindenki bemutatja oktatási eredményeit, egészen a gazdasági kérdésekig.

Másrészt azért is jó ez, mert az akadémia tapasztalt tagjai úgy tudnak tudást és segítséget közvetíteni, ha átlátják a teljes oktatási szisztémát. – Hogyan látja a hazai formatervezés helyzetét?– Koordinálatlanságot látok.

A rendszerváltáskor a művészeti tevékenység állampolgári joggá vált, ez azt jelenti, hogy bárki odaírhatja a neve mellé például, hogy dizájner, senki nem kéri számon, hogy egyáltalán van-e diplomája. Régen minden művészeti tevékenység zsűriköteles volt.

Gyűlölték is sokan, én azon kevesek közé tartoztam, akik nem, sőt örültem, hogy megnézik a munkám. Ezt eltörölték, semmiféle kontroll nem maradt. Egy gyártóműhely honnan tudhatja, hogy ki a legjobb dizájner?

Aki legközelebb van a tűzhöz, vagy akit megtalál az ismerősi körében. Az egész területet újra kell definiálni. Az akadémia erre szerintem alkalmas lesz, pályázatok kiírására alkalmas, lesz pénze ahhoz, hogy tanulmányokat írasson, előadásokat, felvilágosító képzéseket tartson. Jelenleg érezhető egyfajta ellenségesség az akadémiával szemben, ugyanakkor milyen szervezet jöhetne még szóba erre a feladatra?

Van néhány társaság és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségede nekik nincs pénzük. Amíg nincs összefogás, nincsenek egyrészt hiteles emberek, másrészt olyanok, akiket mindenki szerint érdemes meghallgatni, addig marad a régi helyzet. A kamarai rendszer kiépítésével kikristályosodna végre, miért sikeresek bizonyos termékek, mások miért nem. Közvetlen kapcsolatot kell létesíteni a tervezők és a piac között. – Milyen készségekkel kell rendelkeznie egy jó tervezőnek?

 – Ma az egyetemi felvételin alapkérdés, hogy milyen a rajzkészsége és plasztikai képessége a jelentkezőnek, hogy milyen az arányérzéke, empátiája, hogyan kommunikál vizuálisan, és mennyire tudja racionalizálni az elképzeléseit.

Alkalmazott művészetről van szó, tehát minden egyes alkotásban a művészeti és mérnöki attitűdnek egyensúlyt kell képeznie. Ha bemegyünk egy szupermarketbe, találunk ötvenféle kávéfőzőt. Ha egy igényesebb ember végignéz rajtuk, rájön, hogy mind az ötven ronda, ugyanis a legkülönbözőbb gegeket találják ki, hogy eladhatók legyenek. Mind olyan cégektől származik, amelyek azt hiszik magukról, hogy attraktívak a termékei, és az emberek szívesen megveszik ezeket. Valamelyik cikkemben írtam viccből azt a kifejezést, hogy kerti törpére hasonlító kávéfőző – később bementem egy áruházba és valóban találtam egyet. A tervezőművészeknek esztétikai értéket kell adniuk egy tárgynak. Nem rá kell helyezniük valamit, hanem a mérnöki, racionális egyéniség gesztusszerű kifejeződésének kell visszaköszönnie.

Magyar Hírlap - 2013. március 23.