Móser Zoltán

Fotóművész.
Tehetségével megörökíti mindazt, amit mi mindannyian szeretnénk őrizni, azt, a valami örök képet, amit felelni nem akarunk.
Hiszen, ismerős a kép, amikor időnként elővesszük fényképes dobozunkat s nézegetünk, és mindannyiszor megállapítjuk: ez az unoka szakasztott nagymamája - a család fájáról szakasztott alma.
Móser Zoltán azt a szakasztott almát örökíti meg számunkra - különös látásával, s tehetségével -, ami mély kultúránk örök őre
            magyar arcokban
            magyar mozdulatokban
            magyar tájakban.
Most itt a kezek mutatják föl magukat.
Mi is a mikezünk?
Amíg arcaink lelkünk tükrei, addig gyanítom, hogy kezünk dolgos életünkről árulkodik.
Tudjuk, hogy
- kezünk mozdulata - s benne sorsa - nincs lélek és szellem nélkül, nincs akarat és kiállás nélkül
- kezünk-születésünk értelemnyiladozását kis mozgó virágként kirajzolja, majd sorsunk végén viaszsárgán, mint őszi levél ALÁHULL.
Valljuk be, hogy ezen bensőséges kiállításra igyekezvén mindannyian ránéztünk kezünkre rendben van-e, azaz rendben vagyunk-e.
Ahogy beléptünk a kiállító térbe máris képolvasókká lettünk, hiszen saját kezünk rendben!
Persze ehhez a szép feladathoz az a légkör amit Móser Zoltán ideteremtett, felsegít mindannyiunkat irodalmi előképeinkre, Babits Mihály, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc mind-mind kezekről vallott szerelemre, elmúlásra.
- Érzékiség, csábítás, tett, harc, elmúlás -
Térjünk csak vissza a kiállítás képeihez!
MINDEN KÉP FEKETE FEHÉR
FÉNY KICSIT TÖBB
MAJD ÉPPEN SÚROLVA
ÉS A MINDENT ELNYELŐ FEKETESÉG
ITT NEM LEHET HIBÁZNI!
MOST ITT AZ IDŐ ÁLL
CSUPA MOZDULATLANSÁG...
Nincs is nagyobb szükségünk másra, mint arra, hogy időnként megállítsuk az IDŐT
csupán azért, hogy utolérjük ÖNMAGUNKAT
MOST ITT, AZ ÖNÖK FIGYELMÉNEK TÜZÉBEN megpróbálom néhány képről fellebbenteni a fátylat. Hiszen Móser Zoltán művészete, mint minden érték megértéséhez erőfeszítéseket kell tennünk, mert enélkül sem az elme, sem a lélek sem a KÉZ NEM NEMESEDIK.

Ferencz István