
2025. augusztus 21-29. – MűvészTerem Tehetségkutató Pályázat - 2025
Képzőművészeti tehetségkutató kiállítás Budapesten, a MOM Parkban. A szakmai zsűri tagja többek között Baksai József Munkácsy-díjas képzőművész és Csurka Eszter Munkácsy-díjas képzőművész, az MMA rendes tagjai.

2025. augusztus 11-13. – 53. Tokaji Írótábor
Idén immár 53. alkalommal rendezik meg a Tokaji Írótábort. A Tokaji Írótábor témája idén a Filmek, tévésorozatok, színdarabok és musicalek – magyar irodalmi művek adaptációi. A rangos esemény megnyitóján beszédet mond: Posta György polgármester és L. Simon László, az Írótábor elnöke.
Az Írótábort idén is Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár nyitja meg. Az írótábor programjai a Rákóczi Pince és Udvarház teraszán várják az irodalom képviselőit és kedvelőit. A részben az MMA támogatásával és számos akadémikus részvételével megrendezendő programsorozat megtekinthető itt.

2025. augusztus 10. ǀ 19:00 – Haydneum koncertek Eszterházán – Misék az Esterházy-udvarból
A nyár is tartalmasan telik a Haydneummal: Eszterházán – a fertődi Esterházy-kastélyban – hat hétvégén tizennyolc koncertet hallgathatnak meg a látogatók augusztus végéig. Misék az Esterházy-udvarból címmel hangversenyt ad a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, vezényel: Vashegyi György.

2025. augusztus 6. ǀ 14:00 – Népművészet – kortárs művészet ǀ konferencia
A Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Népművészeti Tagozata, a Nemzeti Művelődési Intézet, az NMI Makoldi Sándor Központja és a Makoldi család várja az érdeklődőket a Népművészet – kortárs művészet című konferenciára. Az eseményen előadást tartanak akadémikusaink, Galánfi András és Földi Péter is, valamint Pap Gábor Magyar Örökség díjas művészettörténész, az MMA Életműdíjának kitüntetettje. Levezető elnök: Harangozó Imre néprajzkutató, az MMA levelező tagja.

2025. augusztus 03. ǀ 19:00 – Zenés beszélgetés Sebő Ferenc népzenésszel és Érdi Tamás zongoraművésszel
A Klassz a pARTon Fesztivál augusztus 3-i zárónapjának programja egy különleges, beszélgetéssel egybekötött koncert Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, gitáros, népzenekutató részvételével.

2025. augusztus 2–7. ǀ IX. Örökségünk a Nyugat-Dunántúlon – alkotótábor
Bereczky Csaba fafaragó, népi iparművész, a népművészet mestere várja az érdeklődőket a IX. Örökségünk a Nyugat-Dunántúlon alkotótábor fás szekciójába. Téma: fából, csontból, szaruból, kobaktökből készülő pásztortárgyak.

2025. augusztus 2. ǀ 16:00 – UJVÁRY LAJOS 100 - A Kisképző legendás festő tanára
A kápolnásnyéki Halász-kastély nyári kiállítása a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány szervezésében.
A kiállítást Kis-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár nyitja meg, köszöntőt L. Simon László író, költő, az MMA levelező tagja, a tárlat kurátora mond.

2025. augusztus 1. ǀ 18:00 – LéleKzeT című kortárs képzőművészeti kiállítás a Balaton-felvidéki Lovason
A kiállítást Márta István zeneszerző, a Magyar Fesztiválszövetség tiszteletbeli elnöke nyitja meg. A tárlaton Robert Lak, Olga Tobreluts, Szurcsik József, Kondor Attila, Cseke Szilárd, Naomi Devil, Csala Sándor, Verebics Kati, Vető Orsolya Lia, Bucskó Mihály, Révész Anna, Szirányi István, Szerényi Gábor, Kő Boldizsár, Suzanne Csikós-Nagy, Gálhidy Péter, Péterfy Ábel, Szikra Ágnes munkái szerepelnek.

2025. július 31., augusztus 7., 8. – Berecz András Gyergyóban, Komáromban és Badacsonyörsön
Berecz András énekes, mesemondó Szívverés a magasban című fotókiállításának következő állomása: Gyergyószentmiklós, EgyFeszt. A nemzet művésze Nagyverekedés címmel lép fel a komáromi Csillagerődben augusztus 7-én, majd másnap a Folly Arborétumban mesél.

2025. július 29 – augusztus 2. – A Magyar Művészeti Akadémia akadémikusai az Ördögkatlan Fesztiválon
A 18. Ördögkatlan Fesztiválon Idén is több akadémikus, köztük Berecz András mesemondó, énekes, Farkas Ádám szobrászművész, Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató, Bukta Imre képzőművész és Korniss Péter fotóművész vesz részt július 29. és augusztus 2. között. A többnapos rendezvényen Fábri Zoltán rendezőre filmvetítésekkel emlékeznek.

2025. július 29. ǀ 17:30, 20:00 – Auer Fesztivál – 40 éves a Mendelssohn Kamarazenekar ǀ Gálakoncert
A Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész irányításával 1985-ben jött létre a gazdag zenei múltú történelmi városban, Veszprémben. A zenekar repertoárja a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed. Az ünnepi gálaműsoron fellép többek között Baráti Kristóf hegedűművész és Balázs János zongoraművész.

2025. július 26. ǀ 19:30 – Cseh Tamás - Bereményi Géza: Frontátvonulás – különleges színházi előadás a Városmajorban
Bereményi Géza az 1970-es évek elején kezdett dalszövegeket írni albérlőtársa, Cseh Tamás zenéire. A legendás szerzőpáros közös munkája olyan ikonikus albumokat eredményezett, mint a Frontátvonulás, amely különleges módon egy összefüggő történetet mesél el a dalokon keresztül. A SICC Production fiatal alkotócsapata e lemez alapján álmodott színpadra egy új zenés színházi előadást, melyet most a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthat a közönség.

2025. július 26. ǀ 19:30 – Operaslágerek a csillagok alatt - Puccini, Rossini, Verdi, Donizetti és Cilea műveiből
Egy különleges nyáresti koncertre várják a közönséget a hangulatos Bencs Villa Parkban, ahol az olasz operairodalom kiemelkedő mestereinek legismertebb áriái csendülnek fel. Az est konferansziéja Pregitzer Fruzsina színművész.

2025. július 26. ǀ 17:00 – A Ló és Művészet Kutatóműhely nemzetközi művésztelepének záró eseménye
A Magyar Művészeti Akadémia által támogatott nyílt napon a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész Oberfrank Pál, a Magyar Művészeti Akadémia Veszprémi Regionális Munkacsoportjának elnöke mond köszöntőt.

2025. július 26. ǀ16:30 – Sebestyén Márta életmű koncertje
Balassagyarmaton 2025. július 24. és 27. között megrendezik a Palóc Búcsú és Folkfesztivált, amelyen fellép Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész a Római Katolikus Főplébánia Templomban. Vendég: Andrejszki Judit orgonista.

2025. július 26. ǀ16:00 – Makoldi Sándor magyar festő (1945–2017) – Könyvbemutató
A Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Népművészeti Tagozata, a Nemzeti Művelődési Intézet, az NMI Makoldi Sándor Központja a Makoldi családdal közösen várja az érdeklődőket a Makoldi Sándor magyar festő (1945–2017) című kötet bemutatójára és az azt követő tárlatvezetésre. A Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése 2024-ben postumus honoris causa címet adományozott Makoldi Sándor (1945-2017) festőművész, néprajzkutatónak. A filmvetítés a JEL-KÉPZŐ – Makoldi Sándor magyar festő című emlékkiállítás kísérőrendezvénye.

2025. július. 22., 24. ǀ Művészetek Völgye fesztivál – Muzsikás együttes, Petrás Mária és az MMA-ösztöndíjasok napja
Kapolcson a Folk udvarban kedden 21:00 órától népzenei koncertet ad a Muzsikás együttes, vendég: Petrás Mária. Csütörtökön, az MMA-ösztöndíjasok napján Gaál-Wéber Ildikó (ének), Bizják Dóra (zongora) és Zentai Károly (zongora) játszik a katolikus templomban.

2025. június 20‒augusztus 1. ǀ 33. Bolyai Nyári Akadémia – A jóllétérzés fejlesztése a közoktatásban
A mese mint eszköz a gyermek lelki jóllétének támogatására – Mesélj, hogy jól legyél címmel várja az óvodapedagógusokat, tanítókat Válaszútra Balázs-Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke. A foglalkozásokat többek között akadémikusaink, Vetró Mihály nemez kézműves mester és Fábián Éva mesemondó, népdalénekes vezetik.

2025. július 20. ǀ 20.30 – Viharsarok – Élő Táncarchívum
A Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Élő Táncarchívum sorozat következő állomása Viharsarok. A békési „nyugtalanság" hangja, a cigányság ösztöne, a románság tüze is megjelenik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara produkciójában.

2025. július 19. | 19:00 - Tokody Ilona ária- és dalestje
Tokody Ilona operaénekes, az MMA rendes tagja ária-és dalestjével folytatódik a Templomkerti Esték 2025 koncertsorozat Balatonfőkajáron.
A belépés ingyenes. Az adományokat a templom felújítására fordítják.
Fővédnök: Steinbach József református püspök