„Mindennapos katarzis"

Kerekasztal-beszélgetés a művészettel nevelésről

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) által a Művészettel Nevelés Hálózata tagja lett az UNESCO hivatalos partnere, az InSEA nemzetközi szervezet szakmai közösségnek. A kiemelkedő eredményeket felmutató művésztanárok szerepéről, a művészettel nevelés társadalmi jelentőségéről, az intézményi összefogás és párbeszéd elősegítéséről Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművésszel, a nemzet művészével, Landgráf Katalin textilművész-tanárral, Solymosi-Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténésszel, Csáji László Koppánnyal, az MMA MMKI igazgatójával és Szepesi Judittal, a hálózatszervezés projektvezetőjével, az MMA MMKI kutató könyvtárosával beszélgettünk.
August 12, 2025

Utassy József-domborművet avattak az 53. Tokaji Írótábor zárónapján

Megváltozott maga az íróközösség, ezen kívül az írószervezetek súlya is
 
Augusztus 11. és 14. között rendezték meg az 53. Tokaji Írótábort, aminek idei témája a Filmek, tévésorozatok, színdarabok és musicalek, valamint a magyar irodalmi művek adaptációi voltak - közölték a szervezők honlapjukon. A programok egyik támogatója idén is az MMA volt, a megnyitón mások mellett részt vett Richly Gábor, a köztestület főtitkára is.

August 18, 2025

Távolodó jégtáblákon

Szilágyi István válogatott publicisztikája

Elsősorban prózaíróként, leginkább regényíróként tartjuk számon Szilágyi Istvánt, és kevésbé ismert a néhai kolozsvári magyar író publicisztikai munkássága, amely csaknem fél évszázad alatt halmozódott fel újságírói, szerkesztői műhelyében. Szilágyi válogatott publicisztikáit tartalmazza a Távolodó jégtáblákon című kötet, ami az MMA Kiadó gondozásában jelent meg Márkus Béla előszavával.

August 1, 2025

Nonfiguratív festészet és művészeti anatómia

Barcsay Jenő életműve új perspektívából

A 125 éve született Barcsay Jenő előtt tiszteleg a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat, amely 2025. szeptember 27-ig látogatható a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében és aulájában. A kiállítás kurátora: Dr. Bojtos Anikó művészettörténész, az MKE Művészettörténeti Tanszék egyetemi tanársegédje, Dr. Sturcz János művészettörténész, az MKE Művészettörténeti Tanszék oktatója és
Szabó Noémi művészettörténész, a Ferenczy Múzeumi Centrum főosztályvezetője.

July 21, 2025

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A jubileumi év egyik szenzációja az Asszonyok című alkotás

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat a 125 éve született festő, grafikus, művészpedagógus tiszteletére. Az évfordulóra látott napvilágot a kiállítás egyik kurátora, dr. Sturcz János művészettörténész Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.

July 11, 2025

Rektori kinevezések a Sándor-palotában

Sulyok Tamás köztársasági elnök rektori kinevezéseket adott át a Sándor-palotában június 26-án. Az új rektorok között van dr. Kucsera Tamás Gergely az MMA rendes tagja, korábbi főtitkára és dr. Farkas Gábor köztestületi tag is.  

June 27, 2025
Last